A "Szathmáry" - több, mint kollégium!
Kollégiumunk a megye egyik legjobb középiskolájához, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumhoz tartozik. Hódmezővásárhely szívében található, közel a belvároshoz, a tram-train megállóihoz, illetve a buszpályaudvarhoz.
Épülete és szellemisége olyan értékrendet tükröz, amely igyekszik megfelelni a modern oktatási intézményi elvárásoknak és a református értékeknek egyaránt.
Ennek megfelelően próbálunk kényelmes, élhető (diák)otthont biztosítani a vidékről ideérkező fiataloknak, akik városunkban folytatják tanulmányaikat, illetve itt építik tovább sportolói karrierjüket. Folyamatosan fejlesztjük, javítjuk ezeket a körülményeket. Erőfeszítéseink nyomai az épületen kívül és belül is szemmel láthatóak. Hol egy új klubterem, számítógépterem, könyvtár, hol egy konditerem, vagy épp műfüves focipálya készül el.
Mint ahogyan egy számítógép hardveres felépítése is csak egy jó szoftver együtt hatásával funkcionálhat sikeresen, mi is megfelelő programokkal tudjuk csak elérni a céljainkat. Biztosítanunk kell a tanulási, sportolási, pihenési, szórakozási lehetőségeket. Mindemellett hangsúlyt kell fektetnünk egészségre, étkezésre, rendre, tisztaságra, fegyelemre, testi-lelki igényekre, odafigyelnünk örömre és bánatra, sikerre és kudarcra egyaránt. A nem túl nagy tanulói létszám lehetővé teszi, hogy tanulóinkat alaposabban megismerhessük és segítsük tehetségük kibontakoztatását. Saját fejlesztésű szoftverünk sikerét kiváló munkatársaink szakértelme, odaadó munkája garantálja.
A város több középiskolájából is vannak diákjaink, nemcsak a Bethlenből. Kollégistáink több mint fele, a tanulási elkötelezettség mellett a sport szeretete miatt kerülhetett intézményünkbe. Sokan közülük a határon túlról, legtöbben Vajdaságból érkeztek.
Hiszünk abban, hogy a „gyerekeink”, olyan erkölcsi és szellemi tudással távoznak tőlünk, ami hozzájárul ahhoz, hogy sikeresen helyt álljanak az életben.
Legyél Te is Szathmáry-s!